Előre leszögezzük, mi nem vagyunk vírustagadók!

Naponta érkeznek a hírek, jelennek meg statisztikák, mondja be a tévé a rádió, közli az internet, hogy hányan halnak meg koronavírus miatt, és hány új fertőzöttet jegyeznek. De valójában ez volna az igazság? utána jártunk!
Összehasonlítottuk a német, és a magyar halálozási adatokat a koronavírus és az influenza kapcsán. Magyarországon és Németországban a becsült influenza öl meg több embert
Az októbertől márciusig terjedő időszakot tekintettük influenza szempontjából különösen fertőzöttnek. Ha megnézzük az ekkori halálozási adatokat a 2018/19-es szezonban, akkor 71 290 ember halt meg, ez havonta 11 888 embert jelent. Ha az egész 2018-as és 2019-es évet nézzük, akkor havi átlagban 10 860 ember halt meg – eszerint
az influenzaszezonban havonta 1028 emberrel több halt meg tavaly, mint ami az átlag lenne.
Az elmúlt 13 évben két kiemelkedően erős influenzajárvány betegítette a lakosságot Európában, így Magyarországon is. A 2014/15-ös szezonban 503 ezer, a 2016/17-es szezonban 481 ezer influenzás beteg fordult orvoshoz. Szakmai evidencia, hogy a nagyobb járványok idején nő a halálozás, öt éve 6-8 ezerrel, a három évvel ezelőtti szezonban 5,3 ezerrel haladta meg ez az adat a havi átlagot. A halálozási többlet 90 százaléka köthető az influenzához, illetve a szövődményeihez, a többiért idén a rekord hideg és a levegőszennyezés lehet a felelős.
VILÁGADAT
A legfontosabb szám, amiből kiindulunk: a világon évente jelenleg nagyjából 57 millió (naponta 150 ezer) ember hal meg.
Az összes haláleseten belül a legtöbben, 17,8 millióan szív, vagy keringési betegségben halnak meg, 9,5 millióan rákban, 6 és félmillióan pedig légzőszervi betegségekben, ebből 2,5 millió a tüdőgyulladás.
Mégse halljuk a tévében, rádióban, újságokban az, hogy éppen aznap hányan haltak meg szív, vagy keringési betegségekben.
Mégsem tilos továbbra sem a(z):
- Alkohol
- Dohányzás
- Finomított élelmiszerek
- Adalékanyagok, színezékek, ízfokozók, cukros üdítők stb.
Szív, és keringési betegségekben 17-szer többet halnak meg, mint Koronavírusban. 9-szer többen rákban, 6-szor többen pedig légzőszervi betegségekben. Mégsem halljuk mindenhonnan ezeket a számokat, mint most a Covid esetében.
Magyarországon a bejelentett Covid fertőzéses esetek száma: 170.000
Gyógyultak: 40.820
Elhunytak: 3.689

Összehasonlítottuk nektek 2015-től a heti elhalálozások számát a KSH adatai szerint:

Nem kell nagy matekosnak lennünk ahhoz, hogy kiszámoljuk: Koronavírus ide, vagy oda, szinte semmivel sem halnak meg többen hazánkban mint ilyenkor általában. Sőt! Eddig az utóbbi 5 évben, csak 2. legkevésbé „halálos” évünk 2020.

Vajon mennyire lehet valós a koronavírusban elhunytak száma ha az alábbi beszámolóhoz hasonlókat lehet találni az internet zugaiban?

Vajon mi ez a hatalmas pánikkeltés? Miért szól mindig minden nap ugyan az a tévéből, rádióból, újságokból, internetből? Halál, halál, halál!
Miért van állig fegyverkezett katonaság az utcákon? Miért van ekkora médiaháttere egy olyan vírusnak, amely közel sem annyira veszélyes mint a szív és keringés rendszeri megbetegedés? Miért kell elzárni magunkat az oxigéntől, és széndioxiddal dús levegőt szívnunk a maszk alatt mely segít megbetegednünk? Egyre több kutató szerint többet árt a maszk, mint használ. Miért manipulálják a koronavírussal való kapcsolatos adatokat?
Talán azért, hogy minél többen megbetegedjünk? Azért megbízhatatlanok a tesztek, hogy minél több pozitív eredmény szülessen? És mindezt azért, hogy minél többen engedjék magukat beoltani a Vakcinával? Pénz, pénz és pénz!
2020 korán sem a legveszélyesebb évünk az elhalálozások tekintetében a KSH adatai szerint:

További hírek
Az emberiség igazsághoz való joga
A képmutató Facebook cenzúra esete a globalista Dr. Anthony Faucival
Egy kis esti agymenés…
Mennyire megbízhatóak a Covid-19 tesztek? (Videók!)