A fekete himlő

A fekete himlő pusztító hatása

A járványos méreteket öltő fertőzések közül kiemelkedő jelentőséggel bírt a fekete himlő (latinul variola vera). 

1977. október 26-án regisztrálták az utolsó fekete himlő okozta természetes halálesetet Szomáliában és az első himlőmentes év 1979. volt a Földön. Az egész Földdel kapcsolatos, nagy jelentőségű tett volt, a himlő elleni védőoltás felfedezése, ami Edward Jenner, angol orvos nevéhez fűződik. Ez volt az első mesterséges immunizálás, az első védőoltás.

100 év alatt mintegy 500 millió embert ölt meg. A fertőzöttek körében rendszerint magas (az Óvilágban 15-20%, az Újvilágban gyakran 40-80%-os) volt a halálozási arány, különösen a csecsemők körében, és a túlélők közül Sokan megvakultak illetve maradandó hegesedést szereztek a bőrükön.

A pestis

Egyre terjed a pestis a világban: komoly világjárvány indulhat meg, mely megtizedeli fajunkat?

Az a pestis elleni védőoltás, amivel napjaink tudománya eddig rendelkezett, nem túl acélos. A formaldehiddel gyengített pestis-bacillusok sokszor az immunitás kiváltása helyett inkább jócskán megbetegítik a szerevezetet, és ez a fajta védőoltás számos egyéb mellékhatással is rendelkezik.

Az új eljárással előállított védőoltás betegségkiváltó hatása jóval enyhébb lesz, és az immunitást is jobban serkenti majd, mint a régi szer. A kísérletet vezető Charles Arntzen, az Arizonai Állami Egyetem génmérnöke jelentette be, hogy az új védőoltás kipróbálása eljutott az állatokon való kipróbálás stádiumába, a kísérleti állatok 60-75 százalékánál kialakult a védettség. A kísérlet során dohány-növénnyel termeltették meg a pestis-baktérium betegséget és immunreakciót kiváltó fehérjéit, ráadásul olcsón, nagy mennyiségben és viharos sebességgel. Ez utóbbi azért fontos, mert egyes szakértők szerint Amerika számára a pestissel vívott biológiai terrorizmus az egyik legnagyobb fenyegetés, és veszély esetén gyorsan, nagy mennyiségben és olcsón van szükség biztonságos oltóanyagra. Aminek előállítása persze így óriási üzlet is, nem véletlen, hogy Arntzen, amellett, hogy tudós, gazdasági vállalatot is alapított az oltás köré, ez az Arizonai Állami Egyetem Biodizájn Intézete.

Arntzen tavaly az ehető, burgonyában előállított hepatitisz B elleni oltással jött elő. Most Németországban élő orosz tudósok, Anatoli Giritch, Victor Klimyuk és Yuri Gleba génsebészeti módszereivel állított elő transzgénikus növényt, azaz olyan dohányt, amelyik egy másik faj örökítőanyagának egyes részeit, egyes génjeit is hordozza, adott esetben a pestis-baktérium génjeit. A dohánynövény előállítja saját szervezetének anyagai mellett a pestis-gének által kódolt pestis-fehérjéket is, nagy mennyiségben: egy gramm levélből két milligramm védőoltás-alapanyagnak való pestis-fehérjét lehet kivonni.

Hogy jutnak be a pestis-baktérium génjei egy növény leveleibe? Egy harmadik fajta élőlény, egy vírus segítségével: a dohánymozaik-vírus „normális” esetben a leveleket összeaszaló mérget termeltet a dohánynövénnyel. A génmérnökök kicserélik a vírusban ennek a méregnek a génjét a pestisbaktérium génjére, majd megfertőzik a dohányt az átszabott vírussal. Tíz nap múlva lehet is szüretelni a pestisfehérjét termelő dohányleveleket. A dohánymozaik-vírus, ami a nyugati tudomány által felfedezett első vírus (1935-ben), jó alapanyaga a kereskedelmi méretű gyártásnak, mert könnyen szaporítható. Felfedezéséért természetesen Nobel-díj járt.

A pestist régóta használják biológiai fegyverként, gyilkoltak vele az ókori mediterrán háborúkban, használták a tatárok és a törökök is, ötletesen katapulttal hajították a betegségben elhullt állati és emberi tetemeket az ostromlott várakba. A 14. század közepén, a Boccaccio Decameronjában is megörökített fekete halál-járványokban, amelyek valószínűleg pestis-járványok voltak, minden harmadik ember odaveszett, a járvány hosszú évei során összesen 200 millió ember fertőződött és halt meg. A betegség roppant erőszakos: aki elkapta, meg is halt. Ma már van pestis-elleni antibiotikum, de már vannak ennek az antibiotikumnak ellenálló, rezisztens baktérium-törzsek is. Vagyis a legjobb védekezés valóban a jó védőoltás lenne, hiszen a pestis nem számolható úgy fel, mint a himlő. A pestis az emberi járványok közötti időszakokban is életben marad rágcsálókban, az összes rágcsáló pedig nem irtható ki. Az emberi járványok úgy törnek ki, hogy a fertőzött rágcsáló – legtöbbször patkány-populáció megnövekszik, és a fertőzött állatokról bolhák szállítják át a fertőzést az emberekre.

A Spanyolnátha

A pontos adatok a mai napig nem ismertek. Vannak, akik azt mondják, hogy húszmillió áldozatot követelt, mások szerint azonban százmilliónál is több ember vesztette életét a XX. század legelső influenzapandémiájában, a spanyolnáthának is nevezett világjárványban, amely 1918 és 1920 között söpört végig a Föld országain. Szakértők szerint az áldozatok magas száma legalább két okra vezethető vissza. Egyrészt az ekkor már négy éve tartó, kegyetlen első világháború lövészárkaiban harcoló, legyengült egészségi állapotú, és immunrendszerű, a legalapvetőbb higiénés követelményeket is nélkülöző, alultáplált, 20-40 év közötti férfiakat nagyon könnyen meg tudta betegíteni az akkor újonnan felbukkant influenzatörzs. Emellett pedig az is szerepet játszott a halálesetek magas számában, hogy éppen ez volt az a korosztály, amely életkora miatt nem találkozott még komolyabb influenzajárványokkal, így semmilyen módon nem volt védett a kórokozóval szemben. Egyes hadtörténészek úgy vélik, hogy a járvány kirobbanása hatással volt az első világháború befejezésére is. A betegségben ugyanis 1918 őszére már több katona halt meg, mint a harci cselekményekben. Nevét egyébként onnan kapta, hogy az első megbetegedéseket Spanyolországban írták le még 1918 márciusában. A tudósok által „korunk legnagyobb biológiai katasztrófájának” nevezett spanyolnátha-világjárvány a jelenlegi adatok szerint két év alatt többször is végigsöpört a Föld országain, s a lakosság 20-40 százalékát érintette. Természetesen nem a spanyolnátha volt a Földön az első komoly influenza-világjárvány. A négy évszázadra visszamenő feljegyzésekből tudni lehet, hogy többször is pusztított az influenzavírus, csak a XIX. században négy pandémiát írtak le. Ezek közül is ki lehet emelni az 1889-ben kezdődött orosz influenzát, vagy az 1900-ban világjárvánnyá szélesedett úgynevezett old Hongkong-influenzát. A spanyolnátha után a sor 1957-ben az „ázsiai influenzával”, 1968-ban a hongkongi influenzával folytatódott.

1951-ben Johan Hultin, akkor doktorandusz, később patológus, egy alaszkai tömegsírból vett mintákat elemzett, de nem talált influenzavírust. 1997-ben engedélyt kapott arra, hogy újabb mintákat vegyen a Seward-félszigeten. A négy halott egyikének tüdőszöveteiből sikerült elkülönítenie az influenzavírus genomjának töredékeit. Végül az egész RNS-t is rekonstruálni tudta. Ugyanebben a rockville-i intézetben Jeffery Taubenberger vezetésével 1996–97-ben az amerikai hadsereg által megőrzött maradványokból különítették el a vírus örökítőanyagának töredékeit.

Az influenzavírus a haemagglutinin fehérjén keresztül kapcsolódik a sejtmembránhoz
2003-ban Reid és társai megerősítették, hogy a kórokozó A típusú volt.[23] 2004-ben Gamblin és társai a H1 hemagglutinin elemzésével megmutatták, hogyan kapcsolódott a spanyolnátha az emberi sejtekhez. 2005-ben a Jeffery Taubenberger vezette kutatócsoport bejelentette, hogy rekonstruálták a vírust a CDC (Centers for Disease Control and Prevention) atlantai nagy biztonságú laboratóriumában. Cikkük a Science-ben és a Nature-ben is megjelent a teljes genommal 2005. október 6-án.

A rekonstruált és újjáélesztett vírus az állatkísérletekben különösen agresszív volt. Gyorsabban pusztította az egereket, mint bármilyen más eddig ismert emberi vírus, sőt a csirkeembriókra is veszélyes volt. A spanyolnáthának még csak alkalmazkodnia sem kellett az egérgazdához. Ez azt mutatja, hogy a haemagglutinin és esetleg a neuraminidáz is tartalmazott egérre veszélyes virulenciafaktorokat. Polimerázgénjei az A/H5N1-re emlékeztettek. Ezen kívül kedveli a hörgők felhámját; ez az a hely, ahonnan elindulva egy kórokozó könnyen tüdőgyulladást válthat ki. Ezen kívül képes tripszin nélkül szaporodni a mai influenzáktól eltérően, ami a neuraminidáz egy eddig még ismeretlen működését feltételezi, ami megkönnyíti a hemagglutinin hasadását.

2005-ben a Centers for Disease Control and Prevention minden 3. osztályú nagy biztonságú laboratóriumnak elküldte a spanyolnátha vírusát.[26]

2007-ben egy amerikai kutatás során rábukkantak egy olyan génre, ami megmagyarázhatja a vírus szokatlan virulenciáját, mert míg a hasonló vírusok csak enyhe tüneteket produkáltak a tüdőben, az újjáélesztett 1918-as influenza vírusa rendkívüli sebességgel terjedt a légzőrendszerben. Az állatkísérletek alkalmával néhány nap leforgása alatt végezett a kísérletben részt vevő majmokkal. A majmok szervezetében a kifejlesztett vírus túlpörgette az immunrendszert, melynek hatására az immunfehérjék rendellenesen magas szinteken fejtették ki hatásukat és a szervezet ellen dolgozva, úgynevezett „citokin rohamot” vagy „citokin vihart” idéztek elő.

2008-ban a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban közölt tanulmány szerint, amerikai és japán kutatók megtalálták annak az okát, hogy az 1918-as influenza-pandémia halálozási rátája miért volt olyan magas. Azonosítottak egy három génből álló csoportot, amely lehetővé tette, hogy a vírus behatoljon a tüdőbe és tüdőgyulladást okozzon.

Kolera

Az 1853–56 közti krími háborúban harmincezer halottat követelt, az 1866-os porosz−osztrák háborúból hazatérő katonák közül pedig több mint hetvenezer áldozatot szedett a kolera, amely elsősorban széklettel, hányadékkal és vizelettel terjedő betegség. Jelenlegi ismereteink szerint Ázsiában – Indiában és a mai Pakisztán területén – már az időszámításunk előtti V. században ismert volt, és évszázadokon keresztül csak azon a területen fertőzött. A közlekedési útvonalak fejlődésével azonban 1817-ben „kitört” az „őshazából”, s megjelent Európában is. Az „öreg kontinensen” robbanásszerűen terjedt el, 1826, valamint 1971 között hét nagy járványt okozott, amelyekben egymilliónál is több ember vesztette életét. Egyes orvosok szerint az utolsó járvány még a mai napig is tart, és elsősorban a szegények között szedi áldozatait. Magyarországon kétszer volt komolyabb kolerajárvány: 1832–33-ban, valamint 1872–73-ban. A megbetegedések száma mind a két esetben meghaladta az ötszázezer főt, s mivel a betegség halálozási aránya abban az időben 50 százalék körüli volt, az elhunytak száma is nagyon magas volt. Szerencsére az orvostudomány sokat fejlődött az elmúlt évszázadokban, így a betegség ma már antibiotikumokkal és megfelelő só- és folyadékpótlással kezelhető.

Kiütéses tífusz

A kolera mellett a kiütéses tífusz is komoly pusztítást okozott a krími háborúban, megnehezítve a harcokban amúgy is legyengült és megkeseredett katonák mindennapjait. A betegség – a mai adatok szerint – a francia hadsereg több mint harmincháromezer katonáját érintette, akik közül tizenhétezren életüket is vesztették. E számadat különösen annak fényében megdöbbentő, hogy a harci cselekményekben húszezer francia katona vesztette életét… A kór az 1870–71-es porosz−francia háborúban is megtizedelte a szemben álló feleket, az 1877–78-as orosz−török háborúban pedig kétszázezer katona betegedett meg a ruhatetűben élősködő sejtparazita okozta betegségben, amely leginkább a rossz higiénés körülmények között élő, túlzsúfolt közösségekben fordul elő – tehát egy hadjáratban lévő katonai tábor épp megfelelő táptalaja lehet a betegségnek. A tífuszjárványok a XVI.−XIX. századi Európa háborúinak állandó velejárói voltak, a téma szakértői szerint a betegség több millió ember haláláért felelős. Érdemes megemlíteni, hogy a tífuszt a XVI. században a csöppet sem megtisztelő morbus hungaricus (magyar betegség) névvel is illették, hiszen a Buda felszabadítására összeverődött, majd az ostrom után szétszéledt zsoldosok is terjesztették egész Európában. E korántsem dicső kifejezéssel egyébként ma is illetnek egy betegséget, mégpedig a tbc-t. Valószínűleg ez jobban elterjedt a köztudatban, mint a tífusz hasonló elnevezése.

A betegség verejtékezéssel, magas lázzal, kipirulással, szapora szívveréssel jár, a kiserek érintettsége miatt pedig kiütések is jelentkeznek. A kiütéses tífusz miatti bevérzések rossz esetben a vesét, a keringést és a központi idegrendszer is károsítják, ilyenkor a betegség halálos kimenetelű is lehet.

Ha a beteg nem kap antibiotikumot, akkor a halálozási arány 50-60 százalékos. Ennek oka a szervi bevérzés, a központi idegrendszeri izgalom, az agyhártyaizgalom, a magas láz, az anyagcserezavar, a szívizom-károsodás és a veseérintettség. Ha a beteg antibiotikumkezelést kap, akkor a halálozási arány csak 1-3 százalékos. Maga a kezelés hetek alatt vezet eredményre, gyógyulás azt követően várható. A betegség tartós védelmet alakít ki.

Vérhas

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A tífusz és a kolera mellett a háborúkat végigkísérő harmadik betegség a vérhas volt, ami egy baktérium okozta, magas lázzal, hasi görcsökkel és véres hasmenéssel együtt járó megbetegedés. A krími háborúban a vérhas egyidejűleg ütött ki a tífusszal, az angolok közül 7882 ember kapta meg a betegséget, s közülük 2143-an meg is haltak. Ugyancsak komoly vérhasjárvány ütötte fel a fejét a francia−porosz háborúban, ennek során közel háromezer ember haláláért volt felelős a kór. A vérhas ma már ritkán fordul elő Európában, Afrikában és más kontinensek forró égövi országaiban azonban a mai napig jelentős közegészségügyi tényező.

A vérhas a vastagbél fertőzéses megbetegedése, amely gyakori véres-nyákos hasmenéssel, gyakran görcsös hasi fájdalommal és lázzal jár. Kórokozói szerint elkülönítjük a bakteriális és az amőbás dizentériát, amelyek a betegség heveny szakában hasonló klinikai tüneteket okoznak.

A WHO szerint a dizentéria kezelésének négy kulcs komponense az antibiotikum – ez csak a szokványos formában nem indokolt -, a folyadékbevitel, a táplálás ellenőrzése és az utógondozás.

Malária

A trópusi égövben zajló háborúk rendszeres kísérőbetegsége a malária is. A váltólázként is említett kórt a szúnyogok terjesztik. A lázzal, hidegrázással, izomfájdalmakkal, fejfájással, rossz közérzettel járó betegség még ma is népbetegségnek számít, évente 300-500 millió új megbetegedést regisztrálnak, s a halálos áldozatok száma is meghaladja az évi egymilliót. A malária természetesen hatással volt a forró égövben zajló háborúkra is: az amerikai hadsereg 1898-as kubai hadjáratában a 167 ezer katonából csaknem 39 ezren fertőződtek meg, és sokan bele is haltak a betegségbe. Emellett a malária a második világháború délkelet-ázsiai hadszínterén, majd később a vietnami háborúban is tizedelte a harcoló katonákat és a hadifoglyokat egyaránt.

Maláriás területen fellépő láz esetén azonnali orvosi vizsgálatra van szükség. Az orvosi segítség megérkeztéig pirimetamint és szulfadoxint vegyen be a beteg. A kezelés attól függ, hogy a betegnek milyen fajtájú maláriája van, és hogy az illető földrajzi tájékon fellelhető-e a klorokvinra rezisztens, ellenálló parazita. Falciparum malariae okozta heveny rohamban – ez a faj klorokvin-rezisztens lehet – a betegnek kinint kell bevennie, vagy intravénásan kinidint kell kapnia. A malária többi típusára nem jellemző a klorokvin-rezisztencia, így általában ezeket a betegeket klorokvinnal és ezt követően primakvinnal kell kezelni.

Sárgaláz

Ugyancsak a trópusi égövön jelent veszélyt az emberekre (katonákra) a sárgaláz, amely egy szúnyog által terjesztett, emésztőrendszeri vérzést és sárgasághoz vezető májgyulladást okozó, fertőző vírusbetegség. A betegség több csatát és háborút is befolyásolt. Például az 1898 áprilisa és augusztusa között lezajlott amerikai−spanyol háború kezdetén a 230 ezres spanyol haderőből mindössze 55 ezren voltak „harckészek”, a többieket ledöntötte a lábukról a fertőzés. Ugyancsak komoly sárgalázjárvány pusztított az 1942-es midwayi csata után az addig fanatikusan küzdő japánok között.

A kezdeti szakaszból kb. 15%-ban lépnek át a toxikus fázisba. Halálozás mindkét szakaszban előfordulhat, de toxikus fázisban ez már 30% felett van. A betegség összesített halálozása (“letalitása”) 10-40% között van. A vérzékenység, különösen a vérhányás rossz prognosztikai jelek, csakúgy, mint a vizeletelválasztás csökkenése.

Mint általában a vírusfertőzések eseteiben, sárgaláz ellen sincs hatékony gyógyszerünk, a kezelés célja a tünetek enyhítése és a szövődmények gyógyítása. A beteget jó túlélési esélyeket igazoló szanatóriumokba kell elhelyezni olyan vidékeken, ahol magas a túlélés aránya.

Ebola

Az egyik az ebola, amely a ma ismert egyik legveszélyesebb, magas lázat, kiterjedt külső és belső vérzést okozó vírus. Az elsősorban Afrikában jelen lévő kórokozó az utóbbi néhány évtizedben jelentős járványokat okozott Zairében, Szudánban, Ugandában, Gabonban, Elefántcsontparton és Kongóban. Az első ebolajárvány 1976-ban tört ki Zairében, s azóta is számos alkalommal ütötte fel a fejét ezen a területen. Bár háborúk végkifejletébe egyelőre még nem szólt bele az ebola, a vírus erősen fertőző mivolta és magas halálozási aránya miatt a szakemberek attól tartanak, hogy a jövőben a terroristák biológiai fegyvereinek egyik „alapanyaga” lehet.

A betegség halálozása kezdetben 50-90 százalék körüli volt, de 2019-ben megtalálták és engedélyezték is az ebola ellenszerét, amivel a betegség halálozási rátája 6 százalékra csökkent. Potenciális biológiai fegyvernek tartják, mivel az egyik legvirulensebb emberi kórokozó.

Az ebolavírust egy-két labor vizsgálta csak, ezek két-három gyógyszert már az orvosok rendelkezésére bocsátottak. Ezek közül az egyik az ebolavírus RNS-ét használja, és a vírusba olyan információkat juttat be, ami arra készteti, hogy ne szaporodjon. Ezt csak állatkísérletekben tesztelték, pozitív eredményt pedig csak akkor adott, ha a fertőzés első 24 órájában kezdték alkalmazni – hatása 48 óta után már csak 60 százalékos volt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) engedélyezte a szer alkalmazását, kivételesen eltekintett attól, hogy a szer végigjárja a több éves gyógyszer-engedélyezési procedúrát.

Az orvosok mai tudása szerint nem valószínű, hogy az ebola gyógyítását valaha érdemben segítheti gyógyszer. Néhány kivételt leszámítva (a súlyosak közül csak a Hepatititis C kezelhető gyógyszeresen) a vírusokat a készítmények vagy csak elnyomják, vagy oltás adható be ellenük. Ugyan logikus lenne, hogy az ebolajárvány miatt vakcinafejlesztésbe kezdenek a gyógyszergyárak, de ez ellen az szól, hogy az a terület, ahol erre kereslet lenne – Afrika – nem túl fizetőképes. Azért a néhány európai vagy amerikai utazóért, aki afrikai látogatása előtt esetleg kérne védőoltást, gazdaságilag nem éri meg a fejlesztés.

Az ebola kezelése jelenleg csak tünetileg történhet: fenntartják a beteg keringését, ha vérzik, vért és plazmát adnak neki. Ezen túlmenően csak arra tudnak figyelni, hogy az egészségügyi személyzet ne fertőződjön meg.


Összeesküvés elmélet: (Vagy gyakorlat?)

A vírusok, baktériumok serkentette technológiai fejlődés során nemcsak jobban megismerhettük ezeknek a betegségeknek a kialakulását, terjedését, összetételét, nemcsak gyógymódokat találtunk rá, de megértésük során képesek lettünk átalakítani ezeket a parányi élőlényeket úgy, hogy az a saját céljainkat szolgálja.

Mik ezek a célok?

Természetesen gyógymódok.

És ha nem csak gyógyítani akarunk, hanem ártani is? Ha a laboratóriumokban letudják gyengíteni a vírusokat, hogy az fertőzést nem is, de immunitást adjon az embernek, akkor fel is tudják erősíteni őket, hogy a lehető leghalálosabb fegyverként lehessen bevetni. Tulajdonságokat adni nekik. Feljavíthatják az erősségeiket, csökkenthetik a gyengeségeiket.
És máris bevetésre készen állnak.

Vajon ez volna a Covid-19?
OLVASS TOVÁBB!

Tagged in: