KORÁBBI ARCHIVÁLT CIKK A FACEBOOKRÓL

Egy kis esti agymenés…

Kíváncsi lennék, mennyi ember kezdi megkérdőjelezni ezt az egész járványügyet. Most abba ne menjünk bele, hogy honnan jön, mi okozza stb. Inkább arról szeretnék beszélni, amit köré építettek/építenek fel politikailag.

Az gondolom, nem újdonság, hogy a globalisták (a “legfelső réteg”) egyik legnagyobb ellensége a középréteg. A vállalkozók, a piaci vetélytársak. Kire van szükségük inkább, független vetélytársakra vagy rabszolgákra? Azt láthatjuk, hogy a nagy lezárások mihez vezettek/vezetnek: a “kis” ember tönkremegy, akinek be kell zárnia az éttermét például, eközben a “nagy” ember még nagyobb lesz. Neki nem, hogy nem kell bezárnia, még növekszik is a bevétele, hiszen a “kis” ember így már nem is számít konkurenciának. Tehát az emberek, ha nem is betegszenek meg, de gazdaságilag tönkremennek. Elveszítik a megélhetésüket, munkahelyüket.

Na most itt jön képbe ennek megoldására az új őrület, ami nyugaton hódít a sok “felvilágosult” ember körében: az hogy az állam tartsa el minél inkább az embereket. Legyen egy alap jövedelem, amiért semmit sem kell tenni, amiből nyugodtan meg lehet élni. Ez nagyon jól hangzik, de mint tudjuk, semmi sincs ingyen. Biztos hallottak már páran róla, hogy Kínában szociális kredit rendszer működik. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a közösségi megítélésed alapján vannak jogaid. Például, ha nem megfelelő az indexed, akkor nem használhatod a tömegközlekedést. Na de ki szabja ezt meg? Szerintem lehet már kapizsgálni, hova is akarok kilyukadni. Ha nem úgy viselkedsz, ahogy azt a vezetők elvárják (értsünk itt ez alatt bármit), mi akadályozza meg az államot abban, hogy azt mondja, hogy te egy nem kívánatos személy vagy és megvonja tőled ezt az alapjövedelmet? (Mellékesen: Nem véletlenül ténykednek bőszen a bankok, hogy teljesen megszüntessék a készpénzt és csak virtuálisan létezzen. Aminek persze a fedezetéről mi semmit sem tudunk. Csak egy kattintás és volt pénzed, nincs pénzed, ha úgy akarják.) Vagy éppen közbiztonságra veszélyes egyénnek titulál, mert a hétvégén tüntettél valamelyik döntése ellen?

Például az ellen, hogy kötelezően oltasd be magad. Ez még egyelőre biztos viccesen hangzik, “ilyen úgyse lesz, összeesküvés elmélet”, stb. Először biztos nem lesz ilyen, így konkrétan, de a légitársaságok például már most erről beszélnek. Csak az repülhet majd, akinek van oltásigazolása. Aztán jön majd a tömegközlekedés, szórakozás, boltok és így tovább. Nem lesz kötelező, de igen csak megnehezítik majd az életed, hogy rákényszerítsenek arra, hogy beadasd.

Na de miért akarják annyira ráerőltetni az emberekre ezeket az oltásokat? Főleg olyan oltásokat, amiket kevesebb, mint 1 év alatt dobnak piacra. Javítsatok ki, ha tévedek, de én úgy tudom, hogy ezeket az oltásokat 8-10 éven keresztül szokták kutatni, tesztelni. Na most akkor ez felveti a kérdést, hogy mennyire megbízható egy ilyen sebtében összedobott szer? Vagy esetleg már kész volt ez korábban is? Mi van benne akkor? Egyáltalán miért kell erőltetni az emberekre egy oltást? Ha félsz, beoltatod magad. Ha ez valóban működik, akkor nincs félnivalód, mert te nem betegedhetsz meg. Ergo, te beadattad, én nem és beteg vagyok. De te immunis vagy rá a vakcinának köszönhetően, tehát akkor miért is kell rámerőszakolni? Az én döntésem a saját egészségem. Sok a kérdés…

Aztán, ha megnézitek, kik azok, akik ezt az oltás dolgot annyira szorgalmazzák, akkor elég baljós képet fest ez az egész dolog. Például Bill Gates és globalista barátai, mint például Ted Turner, akik igencsak szeretnek a depopulációról beszélni és állítólag hatalmas botrány is volt már Indiában az ottani szegényeken a Gates által tesztelt vakcinák miatt.

Arról már ne is beszéljünk, hogy az “oszd meg és uralkodj” elv az itt is csodásan működik. Nem elég, hogy folyamatosan vitatkozunk a témáról, még egyre inkább félünk is fizikai kontaktusba kerülni egymással. Ők pedig ezt akarják, mert egyedül gyengébb vagy. Erről szól az állandó rasszizmus, feminizmus, genderizmus stb. téma is. Szivárvány mögé bújtatják az ideológiáikat, amikkel valójában csak megosztják az embereket, ezáltal gyengítve őket.

Mindenki tekintsen most el attól, hogy van-e vírus, vagy nincs vírus, vagy, hogy mennyire veszélyes. Azt kell meglátni, hogy miféle politikai célokra használják fel. Itt van két kép, nyugodtan keressetek rá a hangzatos szavakra, amiket láttok rajtuk, illetve nézzetek utána Klaus Schwab terveinek. Kutassatok, informálódjatok, hogy miről is szól ez az egész és döntsétek el saját magatok, hogy egy ilyen világban szeretnétek-e élni. Azt tudom, hogy én nem.

image source: https://humansarefree.com/wp-content/uploads/2020/11/Joe-Bidens-Campaign-Slogan-%E2%80%98Build-Back-Better-Was-Actually-Taken-From-UNs-New-World-Order-Agenda.jpg


Redpilled Neo