Az ukrán fővárostól, északnyugatra 30 kilométerre fekvő Bucsát a február 24-én elindított háború első napjaiban foglalták el az orosz katonák. Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy az orosz csapatokat Kelet-ukrajnában vonják össze, így kivonultak a bucsai térségből is.

Az ukrán hadsereg szerint az oroszok március 31-én a hajnali órákban távoztak. Az oroszok szerint viszont már március 30-án elhagyták a térséget. A város polgármestere március 31-én videóüzenetben elmondta, hogy az ukrán erők visszafoglalták a települést.

Az orosz csapatok kivonulása után a helyi hatóságok szerint több száz halott civil hevert mindenfelé az utakon. A hatóságok szerint az orosz katonák gyilkolták meg a civileket és a holttestekről képeket és videókat készítettek, melyek bejárták a főáramú médiát.

A képeken látható a holttestek mellett az oroszok által adományozott humanitárius segély!
Az ukrán hatóságok és a főáramú média szeretnék ha azt hinnénk, hogy az oroszok mészárolták le a bucsai civileket, akiknek előtte humanitárius segélyszállítmányt vittek!

Az orosz védelmi tárca is kifejtette az álláspontját:

Egyetlen helyi lakos sem szenvedett el bántalmazást mialatt a település orosz fegyveresek fennhatósága alatt volt. Az orosz csapatok 452 tonna élelmet szállítottak és osztottak szét a kijevi régió lakosai között!

Folyamatosan érkeznek a videók arról, hogy az orosz katonák humanitárius segélyt osztanak szét a lakosok között.

A nyugati sajtó úgy tesz, mintha ezek meg sem történnének!

Bizonyítékok a kamu-bucsai mészárlás megrendezéséről.

Az orosz fegyveres erők március 30-án hagyták el a térséget, Bucsa polgármestere egy videóban beszélt a kivonulásról, de egy szót sem szólt hogy lennének százával holttestek az utcán, ahogyan a főáramú média el akarja hitetni velünk! 4 nappal később érkeztek az első hírek a “mészárlásról”, miután a térségbe érkeztek az ukrán SzBU alakulatai és a média képviselői.

Mi történt ezalatt a 4 nap alatt? Az alábbi videóban láthatjuk!

Napvilágra került egy videó melyben az ukrán katonák húzzák a holttesteket az utcákra!

Kijev az állítja hogy Borodjankában is végeztek ki civileket az orosz katonák. Egy nyugati újságíró személyesen ment el a helyszínre megkérdezni az embereket, hogy vajon tényleg megtörtént e az eset. Arról sem hallottak a lakosok hogy Bucsában történt volna bármilyen kivégzés.

Az ukrán rendőrség filmre vette, ahogy 2022. április 2-án behatoltak Bucsába. A videón nincsenek halottak, és az emberek sem mondanak semmit az orosz hadsereg állítólagos mészárlásáról, amely a hivatalos információk szerint már 2022. március 30-án elhagyta a várost. A kérdés: Hol volt ilyenkor az a 350 halott melyről a média beszél?

Egy német adó a Kla.tv is beszámolt a bucsai történtekről.

A német TV csatorna korrekt módon objektíven számolt be a bucsai mészárlás körüli ellentmondásokról. Mindig ritkaság amikor egy tévécsatorna nem követi a főáramú média egyoldalú legkevésbé sem független leközléseit.

Vlagyimir Putyin is megszólalt a megrendezett bucsai mészárlással kapcsolatban.

Fehér karszalagok a holttesteken.

Ha alaposan megnézzük a bucsai holttesteket, láthatjuk hogy fehér karszalagot viselnek. Azok a civilek hordanak ilyet, akik ki szeretnék fejezni azt, hogy szimpatizálnak az oroszokkal. Tehát a bucsai halottak zöme oroszbarát volt. Miért is adományoznának tonnányi élelmet az oroszbarát civileknek az orosz katonák, ha utána halomra ölik őket? Ez valahogy nagyon nem stimmel! Az alábbi videóban is láthatjuk, ahogyan humanitárius segélyt osztanak az oroszok és a civilek fehér karszalagot viselnek azzal a céllal, hogy megmutassák, hogy az oroszok mellett állnak.

A nyugati média csak egy amerikai műholdfelvétellel rukkolt elő bizonyítékként.

Azt próbálja bizonyítani Amerika és vele együtt a nyugati sajtó, hogy a Bucsában látott holttestek már jóval az oroszok kivonulása előtt ott voltak, viszont semmilyen bizonyítékuk nincs arra, hogy a műholdfelvételek valóban akkor születtek, amikor azt Ők állítják. vajon mennyire hihető az amerikaiak szava azok után, hogy a legnagyobb nyertese a háborúnak épp Amerika?