avagy Ursula van de Minek asszony politikai impotenciája

(szerző: Vekker úr – 2023 március 15)

Jó fél évvel a háború kitörése után olvashattuk Ursula bejelentését, melyet vélhetően az EU teljes lakosságának címzett, ebben figyelmezteti a „népet”, hogy felkészülhetünk a legrosszabbra. Nézzük, mit is mondott az EB elnöke:

„Eljöhet az a pillanat, amikor Oroszország teljesen leállítja a gázszállítást Európába – ezt mondta az Európai Bizottság elnöke az El Mundo című spanyol lapnak.”

Miről is van szó. Nos, menjünk vissza a kályháig. Valamikor 2022 tavasz elején került szóba első alkalommal, hogy Oroszország energia exportra épülő gazdaságát leginkább az onnan érkező olaj/gáz szankcionálásával lehet meggyengíteni. Ez a retorika gyorsan szárnyra kapott az EU meghatározó, de legalább is hatásvadász prominensei között. Timmermans, Habeck, Weber és még sorolhatnám azon vezetőket, akik rögtön, teljes mellszélességgel telekürtölték a sajtót azzal, hogy ez a tuti megoldás, sárba döngöljük Putyint a gazdasági szankciókkal.

El is indult az EU „központi bizottságának” mesterterve, mellyel mára már 10 olyan szankcióval fenyegetjük Putyint, amitől várhatták (volna) az eredményeket. Hiszen egy éve még az volt a mondás, hogy áprilisra megtörik az orosz előre nyomulás, májusra Oroszország csődbe kerül, gazdasága megroppan. (tegyük hozzá, hogy Putyin halálát is megírták már vagy ötször) Már ekkor jöttek a figyelmeztetések gazdasági szakemberektől, biztonságpolitikai szakértőktől, hogy azért hátrébb az agarakkal, az „orosz” nem épp a könnyen betörhető nemzetek sorába tartozik. De ezek a figyelmeztetések elszálltak, mint nyári fing a szélben. Orbán Viktor emlékezetes Uniós sajtótájékoztatója különösen idevág, amikor azt találta mondani, hogy hazánk partner a szankciók bevezetésében kivéve, ha az az orosz gáz embargóját is tartalmazza, illetve csak akkor támogatunk bármilyen szankciót ha az nem gázol bele a magyar érdekekbe, vagy azok alól kivételt kapunk.  Akkor, szokás szerint a magyar miniszterelnök lett ismét a fekete seggű diplomata, aki megint ágál az EU fősodor intézkedései ellen. Pedig neki és Szíjjártó külügyérnek csak egy egyszerű, racionális nézete volt:

„Az energiaellátás, az energia biztonság racionális, fizikai kérdés, nem ideológiai….”

Mert ugye ideológiával csak ideológiai kályhába lehet fűteni, amiből nem meleget kapunk, csak ideológiát. Most megehetjük amit főztünk, elgondolkodhatunk azon, még ha nem is túl polkorrekt, hogy Ukrajna támogatása pénzzel, fegyverrel, diplomáciával vajon tényleg „megér” annyit, hogy azzal káoszba taszítsunk 300 millió európai embert?

Mára nagyot fordult az Unió retorikája, és közel három hete jól láthatóan elindult szépen lassan a lakosság puhítása, a közvélemény tesztelése, mit is bírunk el, hol van az a határ, ami még elviselhető lehet nagyobb vircsaft nélkül. Hol van már a magabiztos Ursula féle mondás, hogy felkészülünk a télre? Két hete nem láttuk képernyőn azt a Scholz kancellárt, aki szerint Bosch népe (szerk.: németek) kiáll Ukrajna mellett és szolidaritással fogják fűteni lakásaikat? Hol van a holland miniszterelnök, aki habzó szájjal olvasott be a magyaroknak a vétó miatt, kiemelve, hogy Hollandia nincs rászorulva az orosz energiára? Valahogy eltüntek….. Csend van. Ahogyan az USA retorikája is kezd megváltozni ha ukrajnáról van szó. Egyre másra zajlanak a tüntetések Berlintől Prágáig, ahol a béke és az ukrán támogatás leállítása a mondanivaló.

Véleményem szerint a jelenlegi helyzetért vastagon felelősek a fenti Uniós vezetők, azok, akik tetszik, nem tetszik, de három területen is kockára tették 300 millió EU állampolgár biztonságát.

  1. Egyrészt azzal, hogy egy olyan háborúba szóltunk bele (nyilvánvaló USA nyomásra), amely háború nem a mi dolgunk. Igen, elítéljük Putyint, agressziót követett el. De idővel MINDKÉT harcoló fél tetteit ki kell vizsgálni, mi is vezetett el a háború kitöréséig, hiszen tudjuk, hogy a háttérben mind az USA mind az EU berkeibe vezetnek a szálak. Nem véletlen, hogy a legtöbb szakértő szerint nem orosz/ukrán, hanem orosz/amerikai tárgyalás hozhat békét a térségbe. Több mint 70 éve nem volt az öreg kontinensen ilyen mértékű veszélyérzet, a háború közelsége, a tagállamok között megnövekedett feszültség az EU alappilléreit ropogtatja.
  • Olyan szankciós politikát indítottak el, amely úgy érintette Európa gazdasági és energetikai biztonságát, hogy ez tisztán és nyilvánvalóan tudható volt már a bevezetés pillanatában. A kőolaj és földgáz ellátásunk rövid és közép távon nem pótolható alternatív forrásokból, sem megújuló energiából. Talán 15-25 év az az intervallum, amikor biztonsággal kijelenthető a stabil leválás az orosz energia-csecsekről. Veszélybe került a fűtésünk, az élelmiszer ellátásunk, a közlekedésünk, az iparunk működése. Franciaország és Németország ipari instabilitása, gazdaságaik recesszióba fordulása a teljes Unió kohézióját döntheti romba. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy gazdasági és energetikai szankciók folyománya hogy nagy német cégek jelentették be, költöznének el Németországból.
  • Talán kevésbé kézzel fogható, materiális terület, ahol hatalmas hátrányokat kaptunk a nyakunkba a szankciók miatt, az a jövőnk. Igen, a közeli jövőnket bocsátották kótya-vetyére von der Lejjebb asszonyék. Azok a vezetők, akik a legnagyobb európai katyvasz kellős közepén is Orbánnal vannak elfoglalva, és képtelenek belátni:  „lehet hogy nem is beszél hülyeségeket a Viktor…..”? Európa olyan, mint egy élő szervezet, elég egy vágás, és a seb kihat az egész élőlényre. Most Európa szervezete több sebből vérzik, olyan sebekből, melyet a kontinens nem látott a második világégés óta. Gazdaságaink nem hogy növekedni nem fognak, de a recesszió árnyéka vetül ránk. Alapvető ellátási gondjaink vannak és lehet, hogy ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk. A legtöbb fizetőeszköz, beleértve az eurót a béka segge alá lett verve, az inflációs nyomás az egekben. A legoptimistább gazdasági szakértők is úgy számolnak, hogy ha MA bekövetkezne a békekötés, akkor is évtizedek telnek majd el, mire az EU országai kiheverik ezt a hatalmas pofont. Tehát mindaz, amit európai jólétnek hívunk, mindaz, amit a következő generációra szerettünk volna hagyományozni, az most egy pillanat alatt köddé vált, és vissza csúszhatunk egy évtizedet a fejlődésben.

Azt gondolom, hogy ki kell mondani, igen is sötéten kell lefesteni azt az állapotot, ami felé haladunk, mert a struccpolitika, a valós problémák maszatolása már nem működik. Megtapasztalhattuk milyen gyorsan változik az álláspont arról, hogy „megvagyunk orosz gáz nélkül…..” arra, hogy „…a legrosszabbra kell felkészülnünk…”  Mindössze néhány hónap kellett hozzá. Ugyanis téves a meghatározás, miszerint ma globális energiaválság van. Nem. Globális energia válság akkor lenne, ha kifogynának a lelőhelyek, elapadnának a kőolaj mezők. Ezzel szemben 2023 márciusában nem erről van szó. Van elegendő energiaforrás mind gáz, mind kőolaj területén, a mai napig is hatalmas mezőket fedeznek fel, legutóbb a Földközi tenger medencéjében. Tehát nyersanyag van. Eladó is akad, hiszen Oroszország kész mindenkinek a megfelelő ellenszolgáltatásért cserébe szállítani gázt, ha a másik fél is betartja a játékszabályokat. Nos ha áru van, eladó is van, a szállítási útvonal is adott, pénz is lenne rá, akkor? Jól látjátok, igen a vevő oldalán pattog a labda, mi az Európai Unió vagyunk azok, akik nyóckeres módon felmutattuk a középső ujjunkat, és kijelentettük: nem kell az orosz cucc.

Eközben persze már egy esztendeje hallgatjuk a fősodratú médiában külföldön, de idehaza pl. a Telex hasábjain, hogy az oroszok már csődben vannak, nincs kaja, nincs lőszer, nem működnek az ellátási láncok, a nagy orosz Medve elszigetelődött. Ezzel szemben mi a valóság? Putyin már sokadszorra nem halt meg, a felső vezetés nem puccsolta meg, de még csak csődközeli helyzetbe se lavírozta országát. Mint említettem az orosz ember nem az a beszari fajta, nem esik kétségbe ha kivonul a McDonalds és az Adidas, megoldják házon belül. De hogy példát is említsek az orosz gazdaság túlélő képességéről. Talán emlékszik az olvasó arra, amikor a nyugat szankciókkal kezdte büntetni az oroszokat és a gabona szállításokat fékezte. Ne feledjük, 10-12 évvel ezelőtt Oroszország még vásárolta a gabonája jó részét!  Jöttek a szankciók amire ráerősített a Krím elfoglalása is, és a nagy EU azt várta, hogy Putyin a gabona miatt beadja a derekát. Nos, 2023-ra ott tartunk, hogy a meghozott intézkedések, belső struktúraváltás és támogatások folyományaként Oroszország lett a világ negyedik meghatározó gabona szállítója. Nem. Nem döglöttek bele a gabona hiányba. Nem estek kétségbe, adottságaikat kihasználva támogatták a mezőgazdaság szegmenseit, innentől kezdve kb az EU feldughatja magának a gabona szankciókat. Mindezt a váltást végrehajtották néhány év alatt. Akkor mire is számítanak a franciák, németek, brüsszeliták? Arra hogy a vágyvezérelt újságírásuk eredménye az lesz, hogy attól megy tönkre az orosz gazdaság? Könyörgöm, csak lőszerből tízszer annyit lőnek el hetente, mint amennyi lőszert az EU gyártani tud fél év alatt. Miről beszélünk? Szergej Sojgu honvédelmi sokcsillagos a minap jelezte: amennyiben szükséges, akkor az orosz ipar hetek alatt átállítható háborús termelésre, amely egy többfrontos konfliktus egyidejű támogatására is elegendő. Ezen tények ellenére még mindig az jön velünk szembe, hogy elfogyott Putyin lőszere. Vajon meddig lehet eltitkolni, meddig lehet ámítani a nyugati olvasókat? Itt jön elő a média, a szakértők, de főleg a nyugati politikusok felelőssége.

A felelősség a mi vezetőink vállát nyomja. Azokét, akik modern EUSSR módjára vezetik és romba döntik Európát. Ezzel párhuzamosan tehát ugyanúgy, ahogy az orosz/ukrán konfliktusban meg kell keresni az okokat és a felelősöket, nos ugyanúgy meg kell majd vizsgálni, milyen felelősség terheli az EU vezetőit a szankciós politika okozta válság kirobbantásában. Mert talán a törvényesség kereteit betartották(?), de biztos vagyok benne, hogy elvi, etikai, katonai és gazdasági felelősség biztosan terheli őket, ha mást nem is a lelkiismeretüket biztosan.

Írta: Vekker Úr