MatrixHungary

A tudás szabaddá tesz!

Kezdőlap » Blog » A saját szememmel, a saját fülemmel, Donyeckben.

A saját szememmel, a saját fülemmel, Donyeckben.

Vita Levédia Krónikása és vitapartnere között.

VITAPARTNER:

Én ezt másképpen látom. Oroszország sosem volt békésen döngicsélő méhraj, akit meg kellett piszkálni, hogy csípjen. Inkább voltak agresszív lódarazsak, amelyik minden szomszédját megmarta. De most nagyot hibáztak. Önmaguk ellen is.

(…)

Kérdezni lehet, csak én válaszolni is tudok.

ÉN:

Én meg akkor pláne tudok. Mert én saját füleimmel hallottam. Saját szemeimmel láttam. Mégpedig MAGÁBAN DONYECKBEN. Tetszett talán ott járni?

Mert ha nem, akkor nekem ne álljon oda fölényeskedni! Sosem tudhatja, kivel áll szemben! TÖRTÉNELEMRE ÉN TANITHATNAM MAGÁT. Abból donyecki utazás nélkül is mindig jó voltam.

Járt maga olyan helyen, hogy a másfél-két kilométerre lévő ellenség bármikor újra tüzet nyithatott volna? Volt valaha is golyóálló mellényben és  sisakban? Látott maga ÉLETBEN romos házakat, földig bombázott szupermarketet, vadonatúj de lerombolt autóbusz pályaudvart? Járt maga ellenséges katonák által feldúlt temetőben – ledöntögettet, pöröllyel szétvert, géppisztoly sorozatok nyomait viselő sírkövekkel? Ugye, el sem hiszi? Maga azokat védelmezi, akik rárontottak egy addig békében élő népre, lerombolták országát, otthonait, tüzérségi tűzzel, rakétákkal, aknákkal gyilkolták szeretteiket. OTT, AHOL EGYÉBKÉNT NEM IS VOLTAK HARCOK. Ahol tervszerűen, szándékosan lőtték a civil lakosságot.

Maga mindezeket nem HISZI. Én azonban mindezek nyomait LÁTTAM.

VITAPARTNER:

És ha látta, akkor mivel lett okosabb, mint én? Gondolja ha én videón látom, ön meg élőben, hogy hogy néz ki egy szétlőtt város, akkor más lesz a véleménye egy háborúról, mint nekem?

ÉN:

Más. Mert én a helyszínen. láttam a VALÓSÁGOT. Maga meg a magyar tévében az ukrán propagandától átvett HAZUGSÁGOKAT.

No és még egy. Maga nem beszélt ottani emberekkel. HÁROM NAPPAL AZ UTÁN, hogy az ukránok, SZABÁLYOS IDŐKÖZÖNKÉNT, nyolc, 120 mm-es aknát lőttek ki a lakótelepekre. Magának nem mutatta meg egy harmadik emeleti lakás idős háziasszonya a párnáján talált aknaszilánkot. (Láttuk a beépített erkély üvegen a helyet, ahol a repeszszilánk berepült a lakásba. Le is vitte volna a néni fejét, ha aznap éjjel is a megszokott helyén aludt volna.)

Nos, ennyivel is okosabb lettem magánál.

VITAPARTNER:

Én pontosan ismerem a valóságot, mert napi kapcsolatban vagyok az Ukrajnában dolgozó segélyszervezetekkel. Nem kellene Dombaszban lenniük az oroszoknak, akkor nem lenne a háziasszony párnáján törmelék.

ÉN:

Nem kellene az ukránoknak a Donbasszban lenniük, amikor – 23 évi megaláztatások után –  egy olyan rezsim került hatalomra, amelyik halálosan fenyegette az oroszokat. Tettleges inzultusokra is sor került. Fölfegyverkezett szélsőséges nacionalisták támadtak rá Kijevben járt krími tüntetők autóbusz konvojara. Az utasokat hosszú órákon keresztül aláztak, HÉT EMBERT PEDIG AGYON IS LŐTTEK. Az ukrajnai oroszok ezek után kijelentettek, hogy egy ilyen fasiszta országban többé nem tudnak és nem is akarnak élni. A KRÍM népe kiharcolta az Oroszországhoz történő  VISSZATÉRÉSROL szóló népszavazást. A Donbassz két megyéje  pedig tárgyalni akart követeléseikről a kijevi hatóságokkal. Minthogy azonban amazok semmiről sem voltak hajlandók tárgyalni, Donyeck és Luganszk megye közgyűlése kinyilvánította szuverenitását. Másnap a törvénytelen hatalombitorló kijevi rezsim KATONAI BÜNTETŐ EXPEDÍCIÓT hirdetett meg. Mivel ők maguk is húzódóztak attól, hogy SAJÁT ÁLLAMPOLGÁRAIK ELLEN BEVESSÉK A HADSEREGET, Joe Biden akkori alelnök (most az USA elnöke) személyesen sietett Kijevbe, hogy kikovetelje a hadjárat azonnali beinditasat.

Hogy a néni elkerülhette volna, hogy aknaszilánkot találjon a párnáján

Jókainál olvashattuk, hogy 1849 tavaszán az osztrák tüzérség a budai Várból lőtte a már felszabadított Pestet. Sok épület kigyulladt, szetlőttek a Vigadó elődjét. Ha a maga logikáját követjük, akkor A MAGYAR NÉPNEK NEM KELLETT VOLNA FORRADALMAT INDÍTANI 1848. március 15-én, a Habsburg birodalomnak az akkori jogszabályok szerint minden szempontból törvényes hatóságai ellen.

A maga segélyszervezetei ma UKRAJNÁBAN dolgoznak. De jártak-e ugyan ezek a segélyszervezetek a Donbasszban is, 2014 és 2022 között? Hány FORINTOT költött a magyar kormány a Donbassz népének megsegítésére? A Donbasszból hány gyermeket üdültettek Magyarországon? Pedig azok nemcsak az apjukat vesztették el a fronton, de édesanyjukat, testvéreiket – az otthonaikat is. És nem a fronton, hanem A HÁTORSZÁGBAN.

Egy segélyszervezet (például a Vöröskereszt) nem attól segélyszervezet-e, hogy egy háborúban mindkét fél rászorultjait támogatja, függetlenül önmaga politikai rokon- és ellenszenveitől? A Vöröskereszt munkatársai annak idején látogatták és segítették mind a koncentrációs táborok foglyait, mind a lebombázott német városok bajba jutott lakosságát. Ma, a Donbassz elleni ukrán agresszió idején ez miért nem általános gyakorlat? Közbeavatkozott-e bármelyik nemzetközi segélyszervezet 2014 nyarán, amikor az ukrán hadsereg a leningrádihoz hasonló blokád alá vonta az általa ostromlott Luganszkot? A humanitárius katasztrófa közepette az orosz kormány 100 kamionból álló segélyszállitmányt küldött az elcsigázott város lakosságának. Oroszország először be akarta tartani a „szabályokat”, és a szállítmányt a kijevi „kormány” ellenőrzése alatt álló határállomáson próbálta bejuttatni. Amikor azonban az ukrán hatóságok, a rekkenő nyári hőségben már harmadik hete packáztak a konvojjal (mely szállítmányban romlandó gyermektápszerek is voltak) – AZ UKRÁN VÖRÖSKERESZT PEDIG MEGTAGADTA AZ EGYÜTTMŰKÖDÉST A SZÁLLÍTMÁNY CÉLBA JUTTATASABAN – az orosz kormány, mit volt mit tenni, a konvojt átirányította a népfelkelok ellenőrzése alatt álló határállomásra. Nyugaton, persze, erre kitört a parasztgyalázat. HIVATALOSAN TILTAKOZOTT AZ EURÓPAI UNIÓ IS, UKRAJNA SZUVERENITASA MEGSERTESENEK minősítve a bajba jutott emberek érdekében tett kényszerű lépést.

Maga hány ukrán város elleni támadásról hallott 2022. február 24. előtt? Hány életét vesztett ukrán nőről, gyermekről, öregről hallott a jelzett dátum előtt? Ha ilyenek lettek  volna, a magyar sajtó együtt vonított volna a világ összes többi újságjával. Ami mit jelent? Azt hogy A HÁBORÚ A DONBASSZ TERÜLETÉN FOLYT, polgári áldozatok csak ott voltak. MAGA erre azt mondhatja: az ukránok joggal háborúztak a szakadárjaik ellen, védve tőlük  az ország egységét. Amire én azt mondom: AZ OSZTRÁKOK JOGGAL VÉDTÉK ORSZÁGUK EGYSÉGÉT EGY REBELLIS, SZAKADÁR NÉPCSOPORTTAL SZEMBEN. A Donbassz 2014-tol éppen annyira volt ukrán, amennyire Magyarország osztrák 1848/49-ben.

EGY MÁSIK VITAPARTNER:

Ki támadott meg kit?

ÉN:

Ha megmondom, elhiszi annak, aki immár kilenc éve, napi rendszerességgel követi az ottani eseményeket?

Nos, a 2014 februári NACIONALFASISZTA FORDULAT UTÁN AZ UKRAJNAI OROSZOK SZÁMÁRA VÉGKÉPP ELLEHETETLENULT AZ ÉLET. Akiknek így többé nem volt maradásuk abban az országban, ahol immár a puszta életben maradásuk sem volt biztosítva.

Írta: Levédia Krónikása

About Author

Felhasználási feltételek
KÉRJÜK FOGADD EL A FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEINKET és irányelveinket!
A honlapunkra való belépéssel elfogadod a felhasználási feltételeinket és irányelveinket, valamint igazolod, hogy elmúltál 18 éves. Ellenkező esetben kérjük hagyd el az oldalt!
Overlay Image
Felhasználási feltételek
KÉRJÜK FOGADD EL A FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEINKET és irányelveinket!
A honlapunkra való belépéssel elfogadod a felhasználási feltételeinket és irányelveinket, valamint igazolod, hogy elmúltál 18 éves. Ellenkező esetben kérjük hagyd el az oldalt!