Budapest, Andrássy út. Vonul a menet az orosz nagykövetség felé
A különbség Berlin és Budapest között az, hogy a németek szembe mertek nézni a múltjukkal. MI NEM.
A németek már feldolgozták magukban a múltjukat (én most az egyszerű emberekről beszélek). ŐK MÁR MAGUK MÖGÖTT HAGYTÁK A MÚLTAT. MI NEM!
A németek a MÁBAN élnek. MI MÉG MINDIG A MÚLTBAN (akárcsak a lengyelek). Náluk a naptárak 2023-at mutatnak – NÁLUNK MÉG MINDIG 1945 ÉS 1956 VÉGÉT. A németek lenézték az oroszokat, megvetették, gyűlölték őket. ÉS MI? MI HOGYAN ÁLLUNK EZZEL?
Én láttam fényképeket az 1945-ös Unter den Lindenről. Kő kövön nem maradt belőle, szovjet – orosz – tankok lőtték szét (persze, HARC KÖZBEN, és nem passzióból, ahogy azt a Wehrmacht tette, és a német kormány keleti szövetségesének hadserege teszi ma is.) A német kormány eleget tett nacionalfasiszta szövetségese kívánságának, és az oroszok provokálására, megalázásara, a Berlin orosz nagykövetségnek az Unter den Lindenen álló épülete elé állította egy, az ukránok által kilőtt orosz tank roncsait. (Ez a bulvár olyan, mint nálunk az Andrássy út. Ahol a budapesti orosz nagykövetség is áll. És ahol a jövő szombaton virágokat helyezünk el azon elesettek emlékére, akik – értünk és helyettünk is – AZ EMBERISÉG JÖVŐJÉÉRT, (így a mi jövőnkért is) harcolnak, ontják a vérüket, válnak rokkantakká, vagy ÁLDOZZAK ÉLETÜKET.
Egy németnek ma már sohasem jutna eszébe, hogy a Donbassz, Oroszország MA ÉLŐ OROSZAIT tegye felelőssé a Malenkij robotert, a megerőszakolt német nőkért. Nálunk nemcsak hogy családok százezrei okádnak ma is epét nyolc évtizeddel ezelőtti sérelmeikért (amit AZ UNOKÁK, DÉDUNOKÁK NEMZEDÉKE egyre kevésbé ért, és érzi magáénak) – de KORMÁNYUNK ÉVRŐL ÉVRE KORBACSOLJA a szovjet-, tehát OROSZELLENES ÉRZELMEKET A MAGYAR TÁRSADALOMBAN, az Ilyen-olyan emléknapok sokaságával. Pont most, amikor CSAK EGYETLEN ORSZÁG VAN IRÁNTUNK MEGÉRTÉSSEL, JÓINDULATTAL. Mely országnak eszébe sem jutna, hogy lépten-nyomon beavatkozzon, hova tovább, HÁLÓSZOBÁINK TITKAIBA IS. AMIKOR IGAZÁN SZÜKSÉGÜNK LENNE A SEGÍTSÉGÜKRE. Akkor a mi miniszterelnökünk a három évtizede magunk mögött hagyott múlttal hadakozik – ahelyett, hogy az ajtónkon dörömbölő VEGVESZELY ELLEN KERESNE SZÖVETSÉGESEKET. (A V4-gyel, minden esetre, befaragott.)
Kár a gőzért! Orbán Viktor feje fölött már régen eltörte a pálcát a liberálfasiszta Nyugat.
NE ISMÉTELJÜK MEG 1944. MÁRCIUS 19. TRAGÉDIÁJÁT!
Írta: Levédia krónikása
További hírek
A NATO majd megvéd minket?
Ukrajna, azaz Európa utolsó fasiszta diktatúrája 8/8 rész
Ukrajna azaz Európa utolsó fasiszta diktatúrája. 8/1 rész
A síró-rívó kislány története
Vlagyimir Putyin – FELHÍVÁS OROSZORSZÁG POLGÁRAIHOZ