– Az egyszerű donbasszi orosz, a mérnök-katona, akit a nép emelt fel az államfői székbe –
Alekszandr Vlagyimirovics Zaharcsenko – Алекса́ндр Влади́мирович Заха́рченко- Donyeck, 1976. június 26. – Donyeck, 2018. augusztus 31.
***
Alexander Zaharcsenko Donyeckben született 1976-ban. Eredeti szakmája villamosmérnök. Újoroszország függetlenségi küzdelmeiben kezdettől fogva részt vett, a Donbasszi Népi Milícia kötelékében.
Politikai programjában külön tekintettel volt nemcsak a fiatalokra, hanem az idősekre is. El kívánta érni, hogy Donyeckben magasabbak legyenek a nyugdíjak, mint Lengyelországban. Mert véleménye szerint Donbassz, – Újoroszország, (Volt Kelet-Ukrajna), – egy gazdag ország. Termékeny a talaja, a föld alatt van szene, földgáza, van ipara, kohászata, – minden feltétel adott egy jobb életre a polgárainak, – ha nincs háború. Ezért kell győzniük.
Zaharcsenko keményvonalas kommunista volt, ami Újoroszországban mást jelentett és jelent most is, mint Nyugaton. – Először is azt, – hogy megvédi földjét a nyugati hódító hordákkal szemben, – hogy a győzelme után a stratégiai termelési ágazatok államosításával, – jólétet biztosítson az ország népének.
Alexander Zaharcsenko a Donyecki Népköztársaság miniszterelnöke volt 2014 augusztus 7.-től és a nép által megválasztott elnöke, 2014 november 2.-tól.
És ez a népi választás is teljesen demokratikus volt, hiába hisztizett ellene a Nyugat, ahogyan ellenez mindent azóta is, ami nem a nyugati pénzhatalom szájaíze szerint való.

2014. november 2.-án volt ez demokratrikus választás Újoroszországban (a volt Kelet-Ukrajnában), a Donyecki és a Luganszki Népköztársaság elnökeinek és parlamenti képviselőinek a megválasztása.

Összességében több mint 4 millió embert vártak a választó irodákba, s az emberek tömegesen mentek el, hogy a saját elnöküket és képviselőiket megválasszák. Ezért a választások idejét is több órával meghosszabbították.
A Donyecki Népköztársaságban, az eddigi miniszterelnököt, Alexander Zaharcsenkot választotta meg a nép elnöknek, a köztársaság vezetőjének. Mindössze 38 éves volt, a fiatal Donyecki Népköztársaság, fiatal elnöke. 🙂
Oroszország akkor azonnal be is jelentette, hogy el fogja ismerni a választások eredményét. Ez lényegében azt jelentette, hogy magát a Donyecki és Luganszki Népköztársaságot is elismerte független államnak.
***
De a Nyugat csak nem nyugodott. Hisztiztek továbbra is, s a kijevi puccsista rezsim egységei változatlanul háborút viseltek a Donyecki és a Luganszki Népköztársaságok ellen.
Zaharcsenko, aki nemcsak a Köztársaság elnöke volt, hanem hadvezér is, aktívan részt vett a donyecki védelmi harcokban, s irányította a Népi Milícia egységeinek küzdelmét.
Ahogyan az alábbi videó 0.50.-ik percében is láthatjuk őt:
***
A Facebook 2015. október 28-án, minden magyarázat nélkül leblokkolta Alekszander Zaharcsenko oldalát.
„Egy néhány órával ezelőtt észrevettem, hogy a Facebook oldalam le van blokkolva, méghozzá magyarázat nélkül” mondta Zaharcsenko. (Milyen ismerős ez a szitu. Több magyar hazafi idővonalával is megtörtént ez.)
“A segédeim segítségével sikerült kideríteni, – folytatta Zaharcsenko, – hogy az ukránok részéről 2500 panasz érkezett az oldalamra, miszerint a szavaimmal megsértettem az érzéseiket és a becsületüket. Ez furcsa, hisz szándékosan nem használtam olyan szavakat és kifejezéseket, amelyek agresszív reakciót válthatnak ki a Facebook vezetőségének részéről.
Érdekes, hogy azután blokkolták le az oldalamat, miután egy nyilatkozatot tettem közzé Ukrajna népének a fasisztáktól való felszabadulás napján. Azt hiszem sikerült megtalálnom a megfelelő szavakat, amelyekkel elkaptam azokat, akiket a nácik kollaboránsainak, a leszármazottainak és a követőinek, vagyis Bandera és Suhevics rajongóinak neveztem.
Ez az egész arról tanúskodik, hogy Kijev ugyanúgy fél Donbassz szavaitól, mint a fegyvereitől” összegezte Zaharcsenko.
***
Az információs támadás után következett a fizikai merénylet.
Ukrán terroristák 2018. augusztus 31-én bombával meggyilkolták Alexander Zaharcsenkót, a Donyecki Népköztársaság vezetőjét.
A merénylet egy a Donyeck város központjában lévő kávézóban történt, nem messze Zaharcsenko lakóhelyétől. A robbantásban a 42 éves donyecki vezető halálos sebet kapott, s három másik ember is megsérült.

A merénylet idején Donbassz területén semmi komoly összecsapás nem volt az ukrán hadsereg és a donyecki felszabadító hadsereg között. A Donyecki Népköztársaság egyoldalú fegyverszünetet mondott ki augusztus 29.-én, az iskolakezdésre hivatkozván.
A terrorista gyilkossággal kapcsolatban megszólalt az orosz elnök, Vlagyimir Putyin is;

Saját honlapján közzétette annak a táviratnak a szövegét, melyet a terrorista merénylettel kapcsolatban a Donyecki Népköztársaságnak küldött.
A távirat szövege:
“Alexander Vlagymirovics Zaharcsenko, igazi népi vezető volt, bátor és határozott ember, igazi donbasszi hazafi. Nehéz időkben felállt szülőföldjének védelméért, hatalmas személyes felelősséget vállalva, vezette az embereket.
Zaharcsenko gyáva meggyilkolása újabb bizonyíték arra, hogy azok, akik úgy döntöttek, hogy a terror és a megfélemítés útját választják, nem akarnak békés, politikai megoldást, nem akarják, hogy kölcsönös párbeszéd alakuljon ki Donbasszban a harcoló felek között. Hogy békésen zárhassák le ezt a konfliktust.
Terrorral akarják destabilizálni a helyzetet és térdre kényszeríteni Donbassz népét. – De ez nem fog működni!
Arra számítok, hogy ennek a bűntettnek a szervezői és végrehajtói elnyerik méltó büntetésüket.
Szeretném ismét kifejezni részvétemet Alexander Vlagyimirovics Zaharcsenko családjának, valamint barátainak, s Donbassz minden lakójának ebben a gyászukban.
Oroszország mindig veletek lesz!” Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin.
***
Fort András – MatrixHungary / Szabad Riport
További hírek
Elon Musk nem támogatja a háborút!
Zelenszkij ismét hazudott! – Az izjumi polgári lakosság lemészárlása
Kitört a III. világháború? Az ukránok szerint IGEN!
A munkácsi iskolában betiltották a magyar zászlót és a himnuszt!
Ukrajna, azaz Európa utolsó fasiszta diktatúrája 8/8 rész