In Memoriam Odessza – 2014. május. 2. (+18!)
Kilenc évvel ezelőtt történt, hogy a Nyugat által pénzelt, – nyíltan neonáci szellemiségű Jobb Szektor martalócai, – több, mint 100 háborúellenes orosz ajkú aktivistát mészároltak le Odesszában.
Oly brutálisan és kegyetlenül és horrorisztikusan, hogy az meghalad minden emberi mértéket.
Erre az eseményre emlékezünk most, – mert nem hagyjuk, hogy elfelejtse a világ ezt a gyalázatos háborús bűntettet. – Minden gyilkos meg fogja kapni a méltó büntetését, azokkal együtt, akik támogatták őket.
Úgyhogy, ha valaki a mostani, egyre jobban eszkalálódó Orosz-Ukrán háború valódi okait keresi, akkor íme az egyik súlyos ok. Az Odesszai Oroszellenes Pogrom, 2014. május 2.-án.
Az alábbiakban tehát a kilenc évvel ezelőtti eseményekre emlékezünk, – kendőzés nélkül. Megmutatjuk az olvasónak a mostani háború egyik kiváltó indokát; Odesszai Pokol valóságát.

Odessza 2014 május 2 – Elevenen égtek meg az emberek a ‘Jobb Szektor’ támadásában
A tűzoltókat sem engedték oda a gyilkosok
A Jobb Szektor aktivistái, kiegészülve nyugati zsoldosokkal és focihuligánokkal egész nap hadban álltak Odesszában az oroszpárti tüntetőkkel. A Jobb Szektorosoknak sikerült felgyújtaniuk a Szakszervezetek Házát, ahol több oroszpárti tüntető barikádozta el magát. A tűz elől kiugráló embereket a lent várakozó ‘Jobb Szektorosok’ és focihuligánok egyszerűen agyonverték.
Első jelentések szerint, 38 orosz ajkú tüntető pusztult el a ‘Jobb Szektor’ barbár támadásában.
A jobb szektor banditái Molotov-koktélokkal gyújtották föl az épületet, ahová bemenekültek előlük az oroszpárti tüntetők és elbarikádozták magukat.
Az épület hamarosan lángolni kezdett, a bent lévők csapdába estek. Hatalmas tűz tombolt már a 2. és a 4. emeleten. Több tüntető füstmérgezést kapott, s már nem volt ereje felmenekülni a tetőre. – Az utcára sem tudtak visszamenni, mert a bejárat is lángokban állt, de várták őket a jobb szektorosok, akik a szemtanúk megfogalmazása szerint; úgy viselkedtek, mint az állatok, és agyonverték azt, akinek sikerült kimenekülnie az épületből.
Aki pedig bent maradt, megfulladt, vagy elevenen égett el. – A rendőrség pedig jó ideig nem csinált semmit, – tétlenül nézte a barbár gyilkolást.
Végül 50 embert sikerült a tetőről lehozni, de az előzetes jelentések szerint; 38 az életét vesztette.
A Russia Today tudósítójának, az Odessza regionális tanácsának helyettes vezetője; Alexandr Albu később elmondta, hogyan kezdődött az egész:
Elmondása szerint, május 2-án délután jöttek a városba a Jobb Szektor fegyveresei. A ‘radikálisok’ azonnal meg is támadták az önjelölt kijevi kormány ellen tüntetőket. Molotov-koktélokat is dobáltak a fegyvertelen emberekre, akik mintegy 200-an voltak. Férfiak, nők vegyesen, és sok volt köztük az idősebb, 50-es, 60-as éveikben járó ember.
Ezt követően az orosz ajkú tüntetők bemenekültek a Szakszervezetek Házába, ahol elbarikádozták magukat.
A támadók kábító és könnygáz gránátokat, majd Molotov-koktélokat dobáltak az épületbe. Aki pedig kimenekült, azt brutálisan megtámadták újra. Azon az emberen kívül, akik bent égtek és a jobb szektorosok agyonvertek, – még legalább 100-an sebesültek meg.
A Russia Today tudósítójának szintén nyilatkozott az elszakadni kívánó Odesszai Népköztársaság elnöke, Valerij Kaurov és azt mondta; Míg a tüntetők fegyvertelenek voltak, addig az őket barbár módon megtámadó ‘Jobb Szektor’ tagjainak nemcsak gránátjaik és gyújtó palackjaik, – hanem Kalasnyikov karabélyaik is voltak. Ezeket használták is a tűzből menekülő emberek ellen.
Amikor az épület már nagyon égett és még mindig nem érkeztek meg a tűzoltók, kiderült, hogy a Jobb Szektor akadályozta a tűzoltókat abban, hogy elkezdjék a tűz oltását.
A tűzoltók az kiabálták, “Az oroszok égnek, nem hagyjuk a népünket!”
Ezt követően, mikor fél óra múltán sikerül odaérniük a már lobogó épülethez, – és létrákkal mentették az embereket az ablakokból, a Jobb Szektor fegyveresei Kalasnyikovokkal célba lőttek a létrákon menekülő emberekre…

Odesszai Horror – Égő áldozat
Ahogyan telt az idő, s számba vették a veszteségeket; több, mint 100-ra emelkedett a halottak száma, akik azon a délutánon és estén haltak meg.
Az adatokat Oleg Carjov a Dél-Kelet társadalmi mozgalom vezetője közölte.
Elmondása szerint, az ukrán hatóságok mindent megtesznek azért , hogy elrejtsék bűntettük nyomait:
“Úgy tűnik, hogy az embereket megölték és az, hogy hogyan néznek ki a meztelen nők, feltételezhető, hogy esetleg meg is erőszakolták őket. Ezután pedig benzint öntöttek rájuk és felgyújtották őket” – mondta Carjov.
Korábban Vagyim Szavenko az Odesszai Regionális Tanács képviselője közölte, hogy Odesszában 116 ember pusztult el.
Hozzátette, hogy az áldozatok többségénél égési sérülések vannak a fején és az alkarján. Ez arra utal, hogy az embereket szándékosan égették éghető anyagokkal, hogy ne lehessen azonosítani a holttesteket.
Szavenko meg van győződve arról, hogy – “Az ukrán hatóságok azt az utasítást kapták, hogy elhallgassák a tragédia méreteit, hogy a világ közvéleménye ne értesülhessen arról: Odesszában büntető akciót hajtottak végre oroszbarát állampolgárok ellen.”
Ugyanakkor a kijevi hatóságok hivatalos adatai szerint a tragédia 46 ember életét követelte, és több mint 200-an sérültek meg.
48 embert eddig eltűntként tartanak nyilván.
„A május 2-ki odesszai összecsapások után, 48 ember nyomtalanul eltűnt és hullaházakban ma is azonosítatlan holttestek vannak” – írta az ukrán TSzN honlap.
„Az “Antimajdan” több tucat aktivistája halt meg a tűzben a Szakszervezetek Házában, amelyet a Jobb Szektor radikális szélsőségesei és támogatóik gyújtottak fel.”

Az Ukrán Belügyminisztérium viszont megpróbálja csökkenteni az áldozatok számát. Őszerintük csak 42 ember halt meg. Az ukrán ügyészség 46 halottról tájékoztatta a médiát.
Ezzel szemben a helyszíni jelentések arról szólnak; hogy az Odesszai Regionális Tanács képviselője Vagyim Szavenko kijelentette; a kijevi hatóságok elhallgatják a tragédia valódi adatait!
Az odesszai adatok szerint; 116 embert öltek meg a Szakszervezetek Házában.

+18! – A következő fotókat, mindenki csak a saját felelősségére nézze meg!




***
Fort András – MatrixHungary / Szabad Riport
Források: Orosz Russia Today – Oroszország Hangja – Liveleak.com – pbs.twimg.com – na-more.su – mtdata.ru – Bal-Rad – SzR archivum
What’s up to every body, it’s my first go to see of this web site; this web site consists
of amazing and genuinely excellent information for visitors.