MatrixHungary

A tudás szabaddá tesz!

Kezdőlap » Blog » KARPATSZKA SZICS ARMIJA – Mi történne Kárpátaljával és Magyarországgal egy esetleges orosz győzelem után?

KARPATSZKA SZICS ARMIJA – Mi történne Kárpátaljával és Magyarországgal egy esetleges orosz győzelem után?

Az alábbi írás, csupán egy geo-politikai fikció. (Egyelőre).

Egyfajta; Mi lenne, ha? Egyfajta disztópia, amely azért bármikor megtörténhet.

És már most látom, hogy többeknél ki fogja verni a biztosítékot. De nem baj. Ideje már erről is beszélni.

(A Szerző)

Történik, a nem is olyan távoli jövőben;

***

Amikor a Kelet-Európai Háborúnak vége lett, s az addig folyamatosan hátráló ukrán reguláris hadsereg maradékai, Ivano-Frankovszknál végre feltétel nélkül megadták magukat, – akkor a náci, s nacionalista önkéntes alakulatok és zsoldosok nem tették le a fegyvert, hanem Kárpátaljára húzódtak vissza. Az oroszok pedig nem követték oda őket.

A magyar kormányzat persze nekiállt tipródni azon a gondolaton, hogy most, akkor “Mi is legyen Kárpátaljával?”

Mert, ugye arra számítottak, hogyha az oroszok győznek, akkor a magyaroknak adják Kárpátalját. Mivel, hogy eredetileg is oda tartozott. De az oroszok, azon kívül, hogy megverték az ukránokat, nem csináltak semmit.

Talán abból a megfontolásból; Hogyha a magyaroknak kell Kárpátalja, tegyenek is érte valamit, ahogyan a lengyelek is tették, amikor hadseregük nagy erőkkel bevonult Galíciába, s elfoglalta a tartomány fővárosát Lwów-ot.

Hiszen, az meg lengyel terület volt azelőtt, s már régóta fájt a foguk rá. Az oroszok meg hagyták. Úgysem tudtak volna mit kezdeni az örökké elégedetlen Galíciával.

Nos, a magyarokkal kapcsolatban is eredetileg erre számítottak az oroszok, hogy veszik a lapot, s szépen bevonulnak Kárpátaljára.

De nem ez történt. Mert míg Galícia nem volt ellenséges a lengyelekkel, addig a már teljesen ukránná lett Kárpátalja, nagyon nem nézte jó szemmel a magyarokat.

Mert, miután az orosz csapatok végigkergették a hegyek előtti területen, a magukat megadni nem hajlandó, megmaradt nacionalista, s náci és zsoldos egységeket, közben folyamatosan bombázva őket, – az oroszok a Kárpátok karéjánál megálltak, s hagyták hogy a megfogyatkozott menekülő nacionalisták, nácik és zsoldosok, átkeljenek a hegyeken, s bezúduljanak a lenti síkságra Kárpátaljára, vagyis már a Kárpát-medencébe.

Néhány tízezren voltak, pontos számuk nem ismert, de éppen elegen ahhoz, hogy teljes Kárpátalját az uralmuk alá vonják, rövid idő alatt.

Hisz’ egy-egy stratégiai pont uralására, tulajdonképpen nem kell több néhány tucat, de meglehetősen agresszív fegyveresnél.

És a magyarok NEM TETTEK SEMMIT.

Csak bambán nézték a híradásokat az ukrán nacionalisták és zsoldosok által egymás után elfoglalt kárpátaljai városokról, földekről.

A magyar kormány hezitált, az emberek egy része hezitált, sopánkodott, a hazafias érzelműek mondogatták, hogy be kellene vonulni, s többség pedig úgy vélekedett, ebből is ki kellene maradni Magyarországnak.

A végén a kormány ezt az utat választotta. S Magyarország hagyta, hogy AZOK megerősödjenek, kipihenjék, s beássák magukat odaát.

‘AZOK’ pedig arra már rájöttek, hogy az oroszok valamiért már nem jönnek ide utánuk, a magyaroktól pedig nem féltek. Sosem féltek tőlük, az utóbbi száz évben.

Nem telt bele hosszú idő, s a Kárpátokon innen, immáron a Kárpátok karéján belül létrejött egy agresszív miniállam, a “Karpatszka Szics”, mely ellenséges viszonyt mutatott mind a már Oroszországnak behódolt, immáron békés Maradék-Ukrajnával szemben, s mind a nyugati határainál lévő Magyarországgal szemben is. Galícia messze volt, az oda vezető utat pedig az orosz csapatok uralták.

Ez a kialakult helyzet, magyarok számára eléggé kellemetlen volt, hiszen haderejük sokkal gyengébbnek látszott, még ezzel a vert sereggel szemben is.

Ráadásul a nyugati fegyverszállítások nem szűntek meg, hanem, (mivel az oroszok már nem támadták a konvojokat), Szlovákián és Románián keresztül tovább áramlott nacionalistákhoz a fegyver.

Így is már állig fel voltak fegyverkezve,

ezért a beérkezett szállítmányok nagy részét eladták az Európai Maffiáknak. A náci-nacionalista miniállam, a ‘Karpatszka Szics’ az európai fegyverkereskedelem központja lett.

***

A kárpátaljai és magyar határvidéken állandósultak az összecsapások, a fegyvercsempészek és a magyar határrendőrség között.

Mert a csempészek valahogy nem ott akarták kivinni a fegyvereket, ahol azok bejöttek, vagyis sem Románia, sem Szlovákia nem jöhetett náluk szóba. Dehogyis, még leállnának a szállítások.

Keletre, Ukrajna belseje felé sem vihették, mert ott az Orosz Hadsereg az úr. Azok meg nem sokat teketóriáznak, ha elfogják a fegyvercsempészeket. 

Maradt tehát az irány a leggyengébb láncszem, Magyarország felé.

Eleinte…

De aztán a magyar kormányzat végre megemberelte magát, s bevetette a  hadsereg könnyű, gyorsreagáló egységeit. De ez sem volt elég.

A miniállam hétpróbás zsoldosaival szemben a hivatásos, ámbár puskaport még nemigen szagolt magyar katonák nem állták a sarat. És sokkal kevesebben is voltak a gyorsreagálású egységeik.

A túlerő, s a technikai fölény, no meg a magas harckészség mind-mind az agresszív náci, ultranacionalista, és zsoldos katonák, immáron a Kárpát-Aljai Hadsereg, a ‘Karpatszka Szics Armija’ oldalán állt.

Hiába verték rommá őket az oroszok, a jelek szerint, a Magyar Honvédségnél még így is 2-szer, háromszor erősebbek voltak.

Legalábbis a gyorsreagálású könnyű gyalogsági egységeknél.

Csop térségében elfoglalták a Tisza hidat, azon átvonulva be-be törtek Magyarországra.

Égtek a határ menti falvak, a lakosság kétségbeesve menekült.

A benyomuló csapatok brutálisan bántak velük, ami nem is csoda, hiszen oroszgyűlöletük immáron magyargyűlölettel is párosult. 

A magyar kormány általános mozgósítást rendelt el.

Közben az ötös cikkelyre hivatkozva NATO segítséget kért. De a NATO egyelőre meg sem mozdult.

Az ukránok hátra az ország belseje felé űzték a könnyű magyar egységeket, s szabad rablásba kezdtek a határvidéken.

A  ‘Karpatszka Szics Armija’ elvitt mindent, ami a határ menti falvakban, s Záhonyban mozdítható volt.

Aztán az ukránok vérszemet kaptak.

Egy T-72-es harckocsikból, s amerikai Bradley lövészpáncélosokból álló támadó ék, elkezdte üldözni a visszahúzódó könnyű magyar egységeket.

***

Ám Nyíregyháza előtt némi meglepetés várta a diadalittas ukrán páncélos menetoszlopot. Az, hogy most a magyarokat ilyen eredményesen üldözték a saját országukban, – visszaadta önbizalmukat, melyet az oroszok porig romboltak az elmúlt években.

Énekeltek, kurjongattak, s az előttük feltűnő város látványa felvillanyozta őket. Micsoda zsákmányt tudnak majd szerezni itt, az elkövetkező napok szabadrablásai alatt.

Éppen ezt taglalták, mikor a legelöl haladó páncélos súlyos találatot kapott. Lövegtornya lerepült, s az alváz vad lángokkal égni kezdett.

Dühös kiáltozással forgatták fejüket, s keresték az ágyút, mely ezt a lövést leadta.

Közben éles süvítéssel becsapott még két 120-as nehézlövedék, s a megtorpant oszlopban a második, s harmadik T-72-es is égni kezdett. 

Ekkor kezdett az oszlop legyező szerűen szétnyílni, hogy elkerüljék a következő találatokat. A többi T-72-es, a Bradley-k, az öreg Hummerek, jobbra-balra tértek ki, s el is kezdték viszonozni a tüzet. Először csak vaktában, de aztán észre vették a velük szemben haladó, szintén legyező alakban szétnyílt ellenálló egységeket, melyek a jelek szerint nem az eddig általuk ismert könnyű, gyorsreagálású századok voltak.

Hanem nehéz ellentámadó csapatok. Legalább egy egész ezred.

***

Az ukrán zsoldosok most ismerkedtek meg szemtől szemben a valódi Magyar Honvédséggel, a magyar ellenállással.

A Leoprad 2A4-es erejével, a 120-as lövegével, 12.7-es nehézgéppuskájával, a találati pontosságával, tűzgyorsaságával.

S ebből a félelmetes harckocsiból éppen 20 darab volt előttük, s vészesen közeledtek.

Mellettük feltűntek a támogató lövészpáncélosok, de olyan fura alakúak, amilyeneket az ukrán zsoldosok még sosem láttak. Éltükben először láttak ‘Lynx’ gyalogsági lövészpáncélosokat, s szenvedték el a páncéltörő rakétáinak, s a 30 milliméteres gépágyújának szélsebes tüzét. S volt az ellentámadó vonalban ezekből is vagy 20 darab.

De, ami a legfurább, az a páncélosokat támogató gyalogság összetétele volt. Az uki zsoldosok még sosem láttak ilyen tarka népséget, akik civil ruhában, de állig felfegyverezve, lelkesen, s hurrázva, lövöldözve nyomultak előre a páncélosok fedezékében.

S, amikor a magyar harckocsik, (melyek közül egy sem semmisült meg), benyomultak az ukrán zsoldos oszlop közé, s velük együtt a vadul lövöldöző, civil ruhás gyalogosok, – az ukik nem bírták tovább a magyarok nyomását. 

Amelyikük tudott, futásnak eredt. Akit meg már körbekerítettek a magyarok, azok kelletlenül, s átkozódva megadták magukat.

De ők is megnémultak, mikor észrevették a magyar páncéltörő helikoptereket, melyek elzúgva a fejük felett, üldözni kezdték a csatától elszakadó, s az úton visszafelé menekülő ukrán zsoldos oszlopot…

***

Két nappal korábban;

Amikor a magyar kormány az ukrán betöréskor általános mozgósítást rendelt el, s a zsoldosok páncélos oszlopa elindult Záhonyból az ország belseje felé, – Nyíregyházán, melyet a Magyar Hadügyminisztérium gyülekezési pontként jelölt meg, megjelentek a frontra igyekvő magyar egységek.

De mivel a hivatalos mozgósítás csigalassúsággal haladt, s időből volt a legkevesebb, a hazáért aggódó magyar önkéntesek is egyenesen Nyíregyházára siettek. Ki autóval, ki busszal, vonaton, de jöttek lelkesen és dühösen.

Mozgósított tartalékos még nem érkezett a városba, de már több ezer önkéntes szorongott az önkormányzat előtt, ahol a hadügy a toborzó irodát sebtiben felállította.

A városban megjelentek a Leopard harckocsik, s a Lynx lövészpáncélosok is, a zászlóaljnyi támogató lövész katonával, – de mindenki tudta már, hogyha a páncélosok elegek is lesznek a támadó zsoldosokkal szemben, de az egy zászlóaljnyi gyalogos nem. Az túl kevés ellenálló katona.

Ám a városban már volt vagy 8 ezer önkéntes, akik harcolni akartak a benyomuló ellenséggel, s fegyvereket követeltek maguknak.

Így a kormányzat nem tehetett mást, s, mivel a támadó zsoldos páncélos ék már csak 30 kilométerre volt a várostól, így a felszabadított vészraktárakból kézifegyvereket kezdtek osztani azoknak a férfiaknak, akiken látszott hogy nagyjából bírják ezen eszközök ismeretét.

Azon sebtiben egységeket szerveztek belőlük és a támadó ukrán zsoldosok ellen vonuló páncélos egységek mögé irányították őket, ahol támogató gyalogságként segíthettek a Leopardoknak és a Lynx gyalogsági páncélosoknak, s az egyetlen hivatásos gyalogos zászlóaljnak.

És igen. Az uki zsoldosok még sosem láttak ilyen tarka népséget, akik civil ruhában, de állig felfegyverezve, lelkesen, s hurrázva, s lövöldözve nyomultak előre a páncélosok fedezékében.

A civil önkéntesek, önmagukat nem kímélve, a Leopardokkal együtt nyomultak be az ukrán zsoldos oszlop közé, vadul lövöldöztek, s közelharcba is keveredtek.

És a hétpróbás zsoldosokon nem segített már a rutinjuk sem, mert ezek a dühös magyarok a hazájukat védték velük szemben…

Így kergették vissza az ukránokat Kárpátaljára és így alakult meg a civil önkéntesekből a ’Népi Milícia’. Mely attól kezdve fontos szerepet játszott Magyarország védelmében.

Írta: Fort András

***

Folytatás;

‘Mi történne Európával egy esetleges ukrán győzelem után?’

About Author

Felhasználási feltételek
KÉRJÜK FOGADD EL A FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEINKET és irányelveinket!
A honlapunkra való belépéssel elfogadod a felhasználási feltételeinket és irányelveinket, valamint igazolod, hogy elmúltál 18 éves. Ellenkező esetben kérjük hagyd el az oldalt!
Overlay Image
Felhasználási feltételek
KÉRJÜK FOGADD EL A FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEINKET és irányelveinket!
A honlapunkra való belépéssel elfogadod a felhasználási feltételeinket és irányelveinket, valamint igazolod, hogy elmúltál 18 éves. Ellenkező esetben kérjük hagyd el az oldalt!